Tisztelt Látogató!

Üdvözöljük az RWCIT Kft. honlapján.

Cégünk az RWCIT Kft. 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy a korábban nagyvállalati tapasztalatokat szerzett csapatunk az IT piacon is átadja azt a tudást, amelyre minden vállalatnak és vállalkozásnak szüksége van, mindezt személyre szabva. Jelenleg több mint 20 elégedett ügyfél bizalmát élvezzük a kis-, közép és nagyvállalati szférában egyaránt.

Szeretné biztos kézben tudni vállalkozása IT és gyengeáramú rendszereit? Kérje az RWCIT Kft. irányadó, konzultációs szolgáltatását!

Az irányadó konzultáció során felmérjük a jelenlegi infrastruktúrát, mind gyengeáram, mind IT szempontból. A felmértek alapján meghatározzuk a rendszer gyenge pontjait és megoldást adunk a javításra. Az irányadó konzultációt szakembereink díjmentesen végzik!

A Csapat

RW Logo
Rátkai Péter
Alapító-tulajdonos

Nem csak tulajdonosa, de vezetője is vagyok a cégnek.

Rátkai Péter
RW Logo
Kiss Tamás
Rendszermérnök, tulajdonos

A kezdetektől részt veszek a cég életében, előbb részmunkaidőben, később teljes állásban, mostanra pedig tulajdonosként.

Kiss Tamás
RW Logo
Bányai Adrienn
Irodavezető, Projekt koordinátor

Én intézem a cég napi ügyeit a postától a pénzügyekig.

Bányai Adrienn
RW Logo
Mónusz Erzsébet
Pénzügy, Kontrolling

Mónusz Erzsébet
RW Logo
Kádisev Róbert
Rendszergazda, szervíztechnikus

Én intézem a kiszállásokat, és a helyszíni problémamegoldások nagy részét.

Kádisev Róbert
RW Logo
Major Róbert
Mérnök, Rendszergazda

Major Róbert

Forduljon hozzánk bizalommal!

Amennyiben cégünkkel vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatban kérdése merül fel lépjen kapcsolatba velünk.

KAPCSOLAT

Szolgáltatásaink

Üzemeltetési és fejlesztési igényekre is tudunk megoldást kínálni.

Cloud és virtualizáció
Cloud és virtualizáció

A virtualizáció mint a legújabb forma az informatika világában több előnnyel is hatékonyan szolgálja a vállalatokat. A virtualizációs rendszerek költséghatékonyak, hiszen mentesítik a vállalatokat az asztali

Read more
IT Üzemeltetés
IT Üzemeltetés

Legyen szó új vagy meglévő informatikai rendszer tervezéséről, kiépítéséről, rendszerfelügyeletről, igény szerint ügyfelünk telephelyén vagy távoli felügyelettel biztosítjuk a biztonságos működést. Az üzemeltetés történhet infrastruktúra

Read more
Outsourcing
Outsourcing

Incidens alapú, vagy szerződéses támogatás, hibaelhárítás Spóroljon, időt, energiát, humán erőforrást és pénzt, cégünk ebben is segítségére lehet. De mit is jelent az „outsourcing”?:  Outsourcing avagy

Read more
IT Biztonság
IT Biztonság

Miután kilép otthonából vagy becsukja maga mögött kocsija ajtaját nyitva hagyná egész nap? Ugye mennyire értelmetlennek tűnő kérdés? Mégis sok vállalatnál az egyik legutolsó dolog,

Read more
Rendszerfelügyelet
Rendszerfelügyelet

Monitoring rendszerünk riasztást küld ügyfelünk részére is, illetve hibajegy-kezelő rendszerben kezeljük bejelentéseit visszakövethető módon. Az informatikai rendszerek nem csupán a vállalatok, de életünk részeseivé is

Read more
Rendszertervezés
Rendszertervezés

“A hatékony és stabil működéshez elengedhetetlen, hogy a legmegfelelőbb elemek, a legmegfelelőbb helyen legyenek.”

Read more
Fejlesztés
Fejlesztés

Egyedi webapplikációk tervezése és fejlesztése

Read more

Partnereink

Kiemelt partnereink és ügyeleink, akikre büszkék vagyunk.

Donec dapibus

Donec dapibus

Suspendisse sit amet sollicitudin mi. In est mi, facilisis non mi a, dignissim fermentum nisl....
Maecenas sodales

Maecenas sodales

Aliquam eu turpis tempus, vestibulum turpis et, consequat ex. Etiam sed lorem est. Etiam urna...
Donec porta

Donec porta

Vestibulum elementum ante non sagittis tristique. Pellentesque habitant morbi tristique senectus et netus et malesuada...
Aliquam malesuada

Aliquam malesuada

Morbi id ultrices justo, ut pretium quam. Morbi ac nulla vel ipsum vestibulum auctor nec...
Curabitur suscipit

Curabitur suscipit

Aenean id molestie ex, et tempus nisl. Proin ut dignissim nunc. Pellentesque rutrum, velit id...
Etiam convallis

Etiam convallis

Etiam convallis accumsan leo, nec efficitur tellus elementum id. Integer sed malesuada odio. Ut eget...
Pellentesque

Pellentesque

Donec ut mi finibus, molestie justo vel, varius libero. Curabitur sed mi ut est cursus...
Aenean nec

Aenean nec

Aenean nec metus mi. Phasellus id nulla vel ligula hendrerit vestibulum. Etiam aliquam fermentum diam,...

Hibabejelentés gyorsan és egyszerűen!

Ügyfeleink azonnal bejelenthetik problémáikat telefonon, emailben, vagy online a webes hibabejelentő segítségével.

Hibabejelentő

Contact Us

Etiam sodales eget augue at suscipit. Proin id dui ultricies, ullamcorper sem sed, pretium purus. Vivamus tellus dolor, tristique nec tristique sed.

Lépjen kapcsoaltba velünk

Amennyiben cégünkkel vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatban kérdése merül fel, lépjen kapcsolatba velünk az űrlap segítségével, vagy keressen mintket az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Címünk:

1026 Budapest, Verseghy F. u. 14.

Telefon:

+36 (1) 424 9494

E-mail

hiba@rwc.hu